A high-tech takarítórobotok ugyan még nem elérhetők az átlagos háztartások számára, de azért robotporszívó már nálunk is kapható.
Mire való a porszívó robot?
Elsősorban a hagyományos porszívó kiváltására alkalmasak például az iRobot Roomba porszívó készülékei, ha nem akarunk, vagy nem tudunk időt, és energiát fordítani arra, hogy magunk szaladjunk végig a lakáson, vagy az irodán. A takarító robotok porszívóként funkcionáló, kerek, lapos kis jószágok, amik maguktól járják be a számukra kijelölt útvonalat, miközben lelkesen szippantják be a szőnyegben összegyűlt nem éppen “talpalávalót”. Allergiásoknak és asztmásoknak kifejezetten ajánlottak ezek a készülékek, mivel a gyakori porszívózás így nem megterhelő.

Egy takaros kis helyettes a porszívó robot
Robotporszívó, de hogyan csinálja?
Kerek kinézetét és laposságát az indokolja, hogy így nem ütközik a bútorokba, és nem szorul be sehova. Magától pedig úgy tud működni, hogy előzőleg beleprogramozzuk a kívánt útvonalat, amit így bejárva gondosan elvégzi takarító munkáját. Ezek a kis ketyerék ráadásul olyankor is tudnak dolgozni, amikor nem is vagyunk otthon, hiszen az útvonal mellett, az időpontot is beállíthatjuk. Apró üröm az örömben, hogy bár a munka nehezét megcsinálja helyettünk, de sajnos a porzsákot nekünk kell üríteni.

Két önjáró masina: macska a robotporszívó ellen
A legmodernebb találmány
Vita nélkül a jövőbe mutató gépek ezek és hamarosan valóban lehetővé teszik, hogy kirándulni menjünk a takarítás helyett a háztartásban takarító robotok. A Samsung nemrég mutatta be legújabb robotját ebben a kategóriában, mely sajnos még megközelíthetetlen távolságban van egy átlag háztartástól.Node addig is, amíg a Samsung porszívó legújabb generációja megérkezik 3D kamerával, automatikus dokkolással, vagyis akkumulátor- töltéssel és sok más hasznos funkcióval, itt van az iRobot takarító-robot.